életmód
Hobbit ide, bármilyet!

Hobbit ide, bármilyet!

Alaposan fő a fejem mostanában, nem is tudom, hogy örüljek, vagy bosszankodjak amiatt, hogy megint felvettem egy-két jópofa szokást. Jó-jó, hogy állítólag az életközepi válság (vagy úgy egyáltalán az öregedés) egyik tünete, hogy fiatalos tevékenységeket kezdünk el űzni, netán olyasmit, amit fiatalkorunkban mindig is szerettünk volna, de azért – mondja egyik énünk – illene figyelembe venni a megfogyatkozó lendületet, a hamar ránk törő rezignáltságot és azt a tényt, hogy a hosszú évek során igenis elszoktunk attól, hogy kitartsunk olyasmi mellett, aminek nincsen igazán tétje. Vagy mégsem? És itt jön a képbe az új dolgok elfogadásának, az új mércék és szempontok figyelembe vételének, a dolgok tulajdonképpeni irányításának a képessége.

Ugyanis csak gyakorlás kérdése és mindent bármikor és bármilyen mértékben át lehet alakítani, tetszés szerint a saját igényeinkre formálni, nem törődni azzal, hogy mit mond a többség, merre visz a főcsapás. Erre akkor, amikor már többé-kevésbé túl vagyunk a megfelelni vágyáson, az alkalmazkodás kényszerén, a tanulságok levonásán, igazán elkezdhetnénk jobban odafigyelni.

A legtöbbünk persze próbál továbbpörögni a régi minták szerint, még akkor is, ha erre már nincs szükségünk, mert ebben látjuk a fiatalság meghosszabbításának garanciáját. Hányan vagyunk, akik a legszívesebben otthagynának csapot-papot (ha a megtakarításaik és szükségleteik megengednék), és kezdenénk bele valami másba! Viszont nehéz megváltoztatni egy belénk égett szemléletet. A tempó nem lett kisebb. Amíg a megfelelni vágyás nem csökken, addig legfeljebb csak a célközönség változik. Ha a megbízásokért/anyagiakért folyó harc nem enyhül, mert a szükségletek köre nem változik, vagy a kapcsolatok mennyiségi fenntartása és azok további duzzasztására való törekvés nem hagy alább, mert a belső bizonytalanságok nemhogy nem változnak, de tovább nőnek a korral, addig úgy igazán újba nehéz belekezdeni.

Ezért kell egy vagy több jó hobbi, amit kizárólag kikapcsolódásként, szerelemből űzünk, minden tét nélkül.

Úgy gondolom, még akkor is fontos a hobbi, ha egyébként olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a munkánkat imádjuk és úgy tartjuk, az funkcionál hobbiként is. Mindegy milyen kötelezettségeink vannak, fontos, hogy kialakítsuk annak az igényét és képességét, hogy kizárólag hobbiként, vagy szórakozásból csináljunk dolgokat. Fontos, hogy időnk legalább kis részében ne kössük magunkat korlátokhoz, azt csináljuk, amit igazán szeretünk, ne gondolkodjunk tovább, ne kalkuláljunk a jövőbeni lehetőségekkel, ne próbáljuk meg utánozni más hobbijait, és ne is pótcselekvés legyen, amit teszünk. És ne zavarjon az sem, ha két perc múlva megunjuk. Majd lesz valami más, ha kell. Szerintem ilyen az ideális hobbi és talán nem csak az idősebbeknek lenne lehetőségük ezt megvalósítani.

Azért gondoltam végig én is mindezt, mert hajlamos vagyok arra, hogy egyrészt gyakran vágjak bele új dolgokba és a kitartás hiánya általában rendkívüli módon frusztrál, másrészt, mert sajnálom az időt olyasmitől, ami csak viszi az erőforrásaimat, de messze nem hozza az elvárt megtérülést. Az a célom, hogy megengedhessem magamnak azt a belső luxust, hogy legyenek olyan dolgok, amiket nem indokolok. Hiszen magamnak kell, hogy tetsszen az életem és a választásaim.

És hogy mi legyen az a hobbi, ami megfelelő? Bármi. Csak megadja a szabadság érzését, amit addig elhanyagoltunk.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *