A minimalizmushoz vezető úton járok 50 fölött

Sokáig nem is tudtam, hogy valójában ezt teszem. Korábban, amikor azt mondták, hogy minimalista életmód, akkor egyből az ugrott be, hogy nincs semmim és egy tök üres lakásban ücsörgök, fehérre festett falak előtt, itt-ott némi (szigorúan natúr színű, lehetőleg IKEA) bútor társaságában. Azt gondoltam, hogy ez azoknak a fiatal életkezdőknek a kiváltsága, akik épp most vették meg (vagy kapták a szüleiktől) az első saját pici otthonukat, kevés a jövedelmük, de élettől, kreativitástól duzzadnak, állandóan úton vannak és egyébként nagyon lazák.

Látom, mindez óriási félreértés volt, most, hogy így én is beleástam magam kicsit a témába és persze ismét elővettem a jó öreg önismeret kérdését. A minimalista életszemlélet nem korfüggő, de ha mégis, akkor is inkább a némi életbölcsességgel már rendelkező, idősebb korosztály teheti magáévá nagyobb sikerrel. Miért is?

Elsősorban mert a minimalista életmód alappillére a tudatosság. Az, hogy tudatosan irányítom a vágyaimat, szükségleteimet, az életemet sok-sok felhalmozott korábbi tapasztalat alapján. Már túl vagyok a fogyasztás kényszerén, nem vásárolok dolgokat csak azért, mert megpróbálják nekem eladni. Rájövök arra, hogy a tárgyak nem arra valóak, hogy megmutassam őket a barátoknak, kollégáknak, versenytársaknak, a világnak. Azt is tudom, hogy a vagyonnal, dolgokkal való kérkedés csak a felszínes, hatalommániás, valójában lelkileg nagyon szegény emberek sajátja. (A magára valamit is adó milliárdos 1. nincs a hatalom közelében, 2. szerény, 3. többet ad vissza, mint amennyit kap.)

A minimalizmus nekem nem azt jelenti, hogy megszabadulok mindentől, hogy a lehető legkevesebb cucc legyen a lakásban és körülöttem. Csak megszabadulok attól, amire már vagy nincs szükségem, vagy már nem okoz örömet. Például – tekintettel arra, hogy már leéltem pár évet és van rengeteg klassz vagy tanulságos emlékem – a polcok tele vannak a szívemhez nőtt kisebb nagyobb dísztárgyakkal. Minden egyes darabot imádok és mindhez emlékek fűznek, amik ha rájuk nézek, akkor felidéződnek. Ezektől nincs szándékomban megválni még akkor sem, ha fogják a port és útjában állnak a letisztult összképnek. Ugyanígy vagyok a könyvekkel. Minden videó, amit látok ebben a témában, minden lakás nélkülözi a könyveket. Nem is értem: ezek az emberek nem olvasnak? Vagy tényleg csak e-könyveket? Amikor a válásom után elköltöztem, a millió folyóméter közös könyvtárunknak így is csak egy töredékét hoztam el, de egy youtube minimalista már valószínűleg ettől is rosszul lenne. Fontos a praktikum, de még fontosabb, hogy jól érezzük magunkat otthon.

Egy másik minimalista fogalom a rendszerezés és rendszeretet: mindent eltenni, szépen rendet rakni és takarítani (ha lehet, állandóan). Pótcselekvésnek érzem. Arról nem is beszélve, hogy a rendszerezéshez ismét vásárolni kell helyes, egyforma, letisztult színű és formájú tárgyakat, amibe pakolunk. Én sem szeretem a rendetlenséget és a koszt. Zavar, elvonja a figyelmemet, ráadásul elég kényszeres is vagyok, hogy idegesítsen. Nálam is párhuzamosan kell, hogy álljon a szőnyeg széle a szekrény aljával, mert ha nem, addig nem tudok lazítani a TV előtt például. De hál istennek ezt tudom, így az mindig úgy áll, ahogy kell. Szóval itt is a lényeg a tudatosság és a kellő önismeret (és önelfogadás).

Szerencsére nem áll rendelkezésemre korlátlanul a pénz, így az, hogy mit vásárolok, sokkal több odafigyelést igényel, mint ha nem számítana mennyit költök. Valójában amikor több pénzem volt (és fiatalabb voltam sok-sok kíváncsisággal) sokkal több fölösleges tárgyat/ruhát/cuccot vettem, de akkor sem azért, hogy mutassam: megtehetem. Valahogy inkább azért, mert nem voltam biztos magamban, az ízlésemben, abban, hogy mi is tesz valójában boldoggá. Az igazi minimalizmushoz kell a magabiztosság is, és az, hogy higgy magadban.

Ma már óvakodom attól, hogy nagyon elhatározzak dolgokat. Na ez nem azt jelenti, hogy nincsenek céljaim, de nem korlátozom magam fölösleges fizikai természetű kívánságokkal (mint például hol szeretnék élni, hová szeretnék még eljutni a világban, mit szeretnék dolgozni, milyen házat szeretnék stb). Persze ezek is fontosak, hogy beindítsák a kreatív energiákat, de látni kell, hol van az a pont, ahol már korlátoznak és csak frusztrációt okoznak azzal, hogy képtelenek vagyunk a jelenre koncentrálni. Szerintem ez is a minimalista életfelfogás része. Hogy csak azzal foglalkozunk, ami az orrunk előtt van, amire közvetlen ráhatásunk van akkor és ott. Bevallom, ezt még én is ízlelgetem…messze vagyok ennek a tökélyre fejlesztésétől, de nem adom fel!

A minimalizmus tehát nem követel lemondást a jóról, megszabadulást sem az összes korláttól (mert ez nem lehetséges), de ha elég tudatosan élsz, szereted a szabadságot és az egyszerűséget, elég szerény vagy és elég önismerettel rendelkezel, akkor valójában nem is nagyon lehetsz más, mint minimalista. Szerintem.

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *