Három rossz és három jó dolog a változókorban

Három rossz és három jó dolog a változókorban

A változókort változókornak hívják, mert ilyenkor sokminden tényleg megváltozik a női szervezetben a hormonoknak köszönhetően. Ha a változásra, átalakulásra gondolok az életem során, nekem gyakrabban jut eszembe valami kihívásokkal, stresszel teli időszak, akár tragédia is, mintsem boldog esemény vagy hirtelen, váratlan szerencse. Egy kicsit ösztönösen összeszorul a gyomrom, ha ezt a szót hallom, változás. Miközben…

A nőklapja.hu egy ötvenes blogger szemével

A nőklapja.hu egy ötvenes blogger szemével

Kíváncsi és kísérletező alkat vagyok, és remélem, hogy ez jól jön majd az idő előrehaladtával, amikor a szellemi leépülés kockázata fenyeget. Szinte minden érdekel – legalábbis valameddig -, ami az újdonság erejével hat, ami valamilyen módon közelebb hozza a világot, megkönnyíti az életemet, újfajta szórakozást biztosít. Ilyenek az új kommunkációs formák is (vagy persze nem…

A minimalizmushoz vezető úton járok 50 fölött

A minimalizmushoz vezető úton járok 50 fölött

Sokáig nem is tudtam, hogy valójában ezt teszem. Korábban, amikor azt mondták, hogy minimalista életmód, akkor egyből az ugrott be, hogy nincs semmim és egy tök üres lakásban ücsörgök, fehérre festett falak előtt, itt-ott némi (szigorúan natúr színű, lehetőleg IKEA) bútor társaságában. Azt gondoltam, hogy ez azoknak a fiatal életkezdőknek a kiváltsága, akik épp most…

Miért szeretem a japán selfcare videókat?

Miért szeretem a japán selfcare videókat?

Ülök a TV előtt egy nagy adag fagyival a kezemben és bambán bámulom a képernyőt. Teljesen le vagyok lassulva és az idegeim már rég voltak simábbak, mint a bőröm (ezek egyébként állandó harcban állnak egymással, folyton vetélkednek, melyikük tud bonyolultabb alakzatokat és nagyobb összevisszaságot felmutatni). A csatornán aktuális kedvenceimet nézem, a japán selfcare videókat. De…

Az öregség nem olyan nagy buli

Az öregség nem olyan nagy buli

…bárki bármit is mond. Annyira bírom azokat a viszonylag fiatal influenszereket, bloggereket, újságírókat, akik megmondják, hogy hogyan kell szépen öregedni. Szépen, lassan, egészségben, örömben. Értem én, hogy az embereket inspirálni kell, elhitetni velük, hogy még kellenek és fő az optimizmus, de amikor az egyszeri néni (lásd pl. én) azt látja, hogy hiába küzd, akkor sem…

Szerintem a szerelem

Szerintem a szerelem

Mindig is szkeptikus voltam az úgynevezett romantikus komédiákkal szemben. Talán, mert én valahogy ezt így olvasom: komédia, amit a romantikából csinálnak. Eléggé hervasztónak találom a szerelmi drámákat és az erotikus jelzővel illetett filmeket is. Nem is beszélve a sorozatokról. De most itt nem az a csavar jön, hogy akkor mi is az, amit általában kedvelek:…

Hobbit ide, bármilyet!

Hobbit ide, bármilyet!

Alaposan fő a fejem mostanában, nem is tudom, hogy örüljek, vagy bosszankodjak amiatt, hogy megint felvettem egy-két jópofa szokást. Jó-jó, hogy állítólag az életközepi válság (vagy úgy egyáltalán az öregedés) egyik tünete, hogy fiatalos tevékenységeket kezdünk el űzni, netán olyasmit, amit fiatalkorunkban mindig is szerettünk volna, de azért – mondja egyik énünk – illene figyelembe…

Szerelem 50 fölött

Szerelem 50 fölött

Teljesen váratlanul ért utol a szerelem 50 éves korom környékén. Nem vártam, nem számítottam rá, tulajdonképpen nem is igazán akartam. Én nem, de a sors igen. Úgy alakult, hogy a hobbim összehozott egy remek, tehetséges, jó fej emberrel, akivel előre meg nem fontolt szándékkal egymásba szerettünk. Kezdetben ez a szerelem sem volt más, mint a…

Vloggerek figyelem: itt az ötvenes korosztály!

Vloggerek figyelem: itt az ötvenes korosztály!

Vagy legalábbis szeretnénk, hogy itt (is) legyen. Amikor vettem egy óriási levegőt és indítottam egy Youtube csatornát, azt kérdezték tőlem, mi is ezzel a célom. Mire jött a válaszom, hogy hát az, ami a bloggal is: platformot biztosítani az ötven fölötti nőknek, ahol tippeket kaphatnak, hogyan nézzenek szembe a változókorral járó kihívásokkal, hogyan vegyék az…

Így enyhítem a perimenopauza tüneteit

Így enyhítem a perimenopauza tüneteit

A perimenopauza, menopauza időszakában, de még utána is eláraszthatnak bennünket a kellemetlenebbnél kellemetlenebb tünetek, amelyek a hormonális átalakulás velejárói. Jómagam is benne vagyok a perimenopauza, de talán mostmár a menopauza időszakában, és ezt a blogot is jórészt azzal a céllal kezdtem el, hogy figyelemmel kísérjem, hogy is alakul ez az egész változás bennem, mi mindenen…