Kezdeti tapasztalataim a stock fotózás területén

Kezdeti tapasztalataim a stock fotózás területén

Már így a legelején szeretném leszögezni, hogy hatalmas tapasztalattal még nem rendelkezem a stock fotózás területén, de már egy ideje foglalkozom vele így vagy úgy, szóval véleményem azért van.:) Hogy lettem tehát úgy stock fotós, hogy közben nem is vagyok stock fotós? Nem vagyok profi fotós sem persze, amint az kiderült a korábbi írásaimból is,…

Minimalizmus – út a kiegyensúlyozott, stílusos öregkor felé

Minimalizmus – út a kiegyensúlyozott, stílusos öregkor felé

Most, hogy itt a tavasz, kezdünk kicsit jobban körülnézni a házunk táján, kívül-belül. Engem ma reggel például megint meglepetésként ért, hogy milyen rendetlenség van a szekrényeimben. Valahogy télen ez a rendetlenség, zsúfoltság nem zavart annyira: reggel még sötétben megyek el, este sötétben érek haza…és egyáltalán, nem igen nézegetek a szekrényembe. Kirángatom reggel az első kezem…

Na, mindjárt mondom…

Na, mindjárt mondom…

Először azt hittem az alacsony vérnyomásom miatt van. Aztán pedig rémültem tekertem vissza az emlékeimben, amikor úgy 15 évvel ezelőtt kis híján hagytam, hogy szklerózis multiplex-szel diagnosztizáljanak, de úgy döntöttem – pár év kemény önsajnálat és szomatizálás után -, hogy összeszedem magam… és egyszercsak elmúltak a tüneteim. Persze betudhatnám a becsípődött nyaki idegeimnek is, ami…

Egy súlyos kérdés: miért hízok a menopauza alatt?

Egy súlyos kérdés: miért hízok a menopauza alatt?

Sosem voltam nádszálvékony, de vaskos sem igazán. Nem vagyok sportos alkat, inkább lágy, nőies. Mindig képes voltam különösebb diéták nélkül tartani egy elfogadható, normál BMI-s tömeget. Amit terhesség alatt felszedtem, az is magától visszament némi stresszes időszaknak köszönhetően. Sokáig dohányoztam sajnos, és amikor leszoktam, akkor feljött rám öt kiló plusz, ami maradt is (de nagyon…