Vállmunka

Amikor bőszen nekiállunk az edzéseknek, akkor általában a következő három dolog motivál bennünket: fogyás, alakformálás, egészségmegőrzés. Nagyvonalakban. Ezen belül, hogy ki mit szeretne szebbé, formásabbá, erősebbé, vékonyabbá, vastagabbá formálni, az egyénenként változó, és az a tapasztalatom, hogy például a nőknél sokat hangoztatott has-láb-popsi hármas sem feltétlenül mindig az elsődlegesen választott edzendő célzóna. Különböző alkatúak vagyunk, különbözőek a testünkön kritikusnak gondolt területek is.

A hasam, a mellem, a karom és a vállam számomra az elégedetlenség örök és kimeríthetetlen forrásai. Mindig arról ábrándoztam, hogy hosszú, vékony karjaim lesznek, széles vállakkal, amire csak úgy hevenyészve rádobom a táskámat és az ott úgy megáll, mint a fogason, nem csúszkál fel-le és nem is kell állandóan valami kényszertartásba merevedve megtartani az egyensúlyomat. De hát a természet ilyen – kissé kerek és csapott – vállúnak teremtett, vagy ahogy egyszer egy stílustanácsadó szemügyre véve kijelentette: „tökéletes homokóra alkat lenne, ha még lenne másfél-másfél centi a vállakon”. Ez a kétszer másfél centi persze azóta sem került fel, viszont a homokóra középső része jócskán kiszélesedett, elérve a veszélyeztetett derék-csípő arányt.

Amikor elkezdtem a súlyzós edzéseket, fentiekből talán már ki is találtátok, hogy a kötelező gyakorlatokon túl melyek voltak azok a területek, amelyeknek az erősítését előnyben részesítettem. Igen, a vállam és a karom. Ez egy jó darabig nem is tudatosult bennem, csak az utóbbi pár alkalommal tűnt fel, hogy ugyan igyekszem követni az edzéstervemet, de valahogy mindig jóval több időt, gyakorlatot, ismétlésszámot, súlyt szánok a vállaim, karjaim és a törzsizmok erősítésére, mint a has, a fenék és a lábizmokra. A Youtube-on található edzésprogramok között is a kar-váll-hát gyakorlatokat keresem leginkább. Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon miért, és arra jutottam, hogy egész egyszerűen jobban élvezem ezeket, nagyobb léptekben haladok velük és bizony nem elhanyagolható: az eredmény is gyorsabban és látványosabban jelentkezik. Ugyan deltásnak még nem mondanám magam, azért már kicsit látszik az a bizonyos deltaizom, aminek nagysága, kereksége nagymértékben függ a belefektetett energiától genetika ide vagy oda.

Köszönhetően tehát a szorgos előre- és oldalemeléseknek, vállból nyomásoknak, már megvillant valami kontúr azon a tájon és ez rendkívüli módon inspirál. A fekvőtámaszokkal is szépen barátkozom, pedig az régebben nagy mumus volt számomra. A sporttáska ugyan még nem marad meg rajta, de jobb pillanataimban már képes vagyok elég rózsaszínben látni a jövőmet és a vállaimat is.

Az esztétikán és praktikumon túl nézzük, vajon még miért is izgathat ez a testrész engem annyira. A váll a teherbírási képességet szimbolizálja, azt mutatja, mekkora terhet bírunk cipelni, mi nyomja a vállunkat, mi mindent hordozunk akarva akaratlanul magunkkal. Ha fáj, lehet, hogy túl nagy rajtunk a felelősség, a feladatok sokasága óriási kihívások elé állít, nem nagyon kapunk segítséget a feladataink elvégzéséhez, érzelmi terheket cipelünk tartósan, vagy akár az is lehet, hogy túlságosan aggodalmasak vagyunk a jövőnket illetően, mert úgy érezzük mindent nekünk egyedül kell megoldanunk. Ha ezeket a lelki szempontokat nézem, akkor persze könnyen lehet, hogy van összefüggés a vállerősítési- és gyógyítási szándék és némely lelki problémától való mielőbbi megszabadulás között az én esetemben is. Sőt, ha végre sikerül elengedem a tökéletességre törekvésemet is, akkor már azt a hiányzó másfél centit sem fogom észrevenni (ha még ott lesz:)).

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük