Rövidülnek a nappalok, egyre kevesebb természetes fény ér bennünket, nyakunkon a tél. Én szeretem a telet, téli gyerek vagyok, a legsötétebb hónapokhoz kapcsolódik számomra a világ első megtapasztalása. Talán ebből is adódik, hogy számomra a sötétség és hideg (vagy a hidegben a mesterségesen létrehozott meleg) természetes közeg és azt ugyan nem állítom, hogy mindig várom READ MORE
Év: 2023
Halloweenre hangoló
Nem vagyok túl nagy halloween rajongó, bár ebben az ünnepben is megvan az a szegmens, ami engem lázba hoz. Ez pedig nem, nem a töklámpa faragás, hanem a régi idők változatos és ijesztő halloween kosztümjeinek világa. Emellett szeretem a jó krimiket, thrillereket, sőt olykor a horrorfilmeket is. Ezért nem csoda, ha viszonylag könnyen magukkal ragadnak READ MORE
10+1 ok, amiért szeretem az erkélyemet
Mivel a meleg beköszöntével egyre több időt töltök az erkélyen, arra gondoltam, sorra veszem miért is jó, ha van ilyen az embernek. Mindjárt azzal kezdem, hogy egy csöppet sem mindegy, milyen erkélyről (vagy teraszról) van szó. Számomra kétfajta létezik és mindkettőt próbáltam már: Ahol szívesen tartózkodom. Ahol nem szívesen tartózkodom. A jó erkély definíciója tehát READ MORE
Vállmunka
Amikor bőszen nekiállunk az edzéseknek, akkor általában a következő három dolog motivál bennünket: fogyás, alakformálás, egészségmegőrzés. Nagyvonalakban. Ezen belül, hogy ki mit szeretne szebbé, formásabbá, erősebbé, vékonyabbá, vastagabbá formálni, az egyénenként változó, és az a tapasztalatom, hogy például a nőknél sokat hangoztatott has-láb-popsi hármas sem feltétlenül mindig az elsődlegesen választott edzendő célzóna. Különböző alkatúak vagyunk, READ MORE