életmód

Év eleji hangulatjelentés

Úgy volt, hogy ez idén véget ér. De aztán az élet másképp döntött és minden folytatódik úgy, hogy közben egy percre sem maradt abba. Meg kell tanulnunk együtt élni ezzel az egésszel. Meg kell próbálnunk elfogadni és alkalmazkodni a megváltozott és mostantól hivatalosan is az állandóan változó körülményekhez.

Egyre több, egyre idegesítőbb, egyre felháborítóbb, egyre nyomasztóbb korlátozás szól bele a szabadságunkba, olyan nagy és kivédhetetlen nyomás nehezedik ránk, hogy alig tudunk ellenállni. Úgy érezzük, az életünkbe lépten-nyomon beleszólnak, irányítanak, ráadásul hozzá nem értő, tendenciózus, pimasz arroganciával. Mindeközben persze azt látjuk, hogy vannak, akiknek ilyenkor is bejön az élet, a frusztrációnk, türelmetlenségünk egyre nő. Azok járnak a legkevésbé rosszul, akik nem vágynak a múltba, akik nem várják, hogy egyszer minden a “régi” lesz. Van úgy, hogy meg kell elégednünk a kevésbé rosszal és nem azonnal, minden áron akarni az elképzelésünk szerint nekünk járó legjobbat. Az évek és a hónapok elmosódnak, szerencsém van: sosem terveztem évekre (előre). Sosem gondolkodtam úgy, hogy na most idén, ebben a kivételesen jól hangzó, megszentelt évben én ezt meg ezt el akarom érni. Mindig folyamatokat, tendenciákat, változást, lehetőségeket, a saját képességeimet, aktuális erőmet, alkalmasságomat, természetes hajlamaimat néztem. Mit szeretnék még kihozni magamból? Mi az, ami még bennem van, ami meg akar nyilvánulni? És ehhez megfelelőek-e a körülmények éppen most?

Vannak napok, amikor indokolni sem tudom, hogy miért nem csinálok semmit, egyszer csak vége lesz, lemegy a nap, eljön az éjszaka. Mi hiányzik ilyenkor? Figyelem magam: elsősorban a produktivitás. Az, hogy elmondhassam, na a mai napon is haladtam, fejlődtem, változtam és több lettem. De nem lehet minden nap ilyen. Vannak túlélő napok, lusta napok, haszontalan napok, tompa napok. Eggyel több nap, amit elvesztegek anélkül, hogy produktív lennék. Ahogy öregszünk, az ilyen napok egyre jobban fájnak. Mert ez nem regenerálódás, nem ráhangolódás, nem izgatott várakozás, nem összegzés, nem gyógyulás…csak túlélés ott, a parkolópályán.

A pandémia nem tehet róla, hogy mi, emberek hogyan éljük meg a jelenlétét. A körülmények nem lesznek jobbak, legfeljebb más kihívások jönnek. Vannak időszakok, amikor megbénít a motivációhiány. Ne küzdj ellene, engedd – mondogatom. De amikor visszatér, akkor nézz magadba mielőtt cselekszel és tedd azt, amit mindig is tenni szerettél volna. Találd meg a módját, hogy a saját programodat kövesd a fizikai korlátozások ellenére. Amit te magad tudsz befolyásolni, amire ráhatásod van (és igen, sokkal több mindenre van, mint gondolnád), azt kezdd el! Ne várj a változó időkre, ne várj márciusra, vagy májusra, vagy 2022-re, vagy a nyájimmunitásra. Amit el tudsz engedni, azt engedd el, amiben beéred kevesebbel, abból használj kevesebbet. Ami nem érdekel igazán, azt hagyd abba. Nem tudsz utazni? (Nekem az hiányzik a legjobban.) Gondolkodj el, miért hiányzik. Nem baj ha hiányzik, csak érezd! Miért? Mit jelent neked az, ami hiányzik?

Használd ki ezt az időszakot arra, hogy jobban megismerd magad. Bízz az erődben, őrizd az integritásodat, a méltóságodat és ne hagyd, hogy bárki is megmondja, ki a jó neked és ki nem, mi a helyes és mi nem. Légy éber és ne add fel!

 

(Kép: Almapapi Photography)

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *