A napokban láttam egy érdekes filmet, ahol a főhős és csapata halhatatlanok voltak – legalábbis pár száz évig biztosan -, senki nem tudta őket elpusztítani és ezt a szerencsés/szerencsétlen adottságukat igyekeztek az emberiség megsegítésére, megmentésére fordítani az évszázadok során. Ez egyrészt elindította a fantáziámat, hogy én vajon mit kezdenék egy ilyen „kereszttel”, és mérlegelve egy csomó lehetséges kimenetelt végül arra jutottam, hogy legfeljebb csak kétszer szeretnék élni…ahogy a klasszikus Sziámi szám is mondja.
Hiszen nem ártana még egy dobás a szokásos esetekre: „legközelebb biztos másképp csinálom…”, „csak még egy esélyt adj…”, „ezt már csak legfeljebb a következő életemben…”, „bárcsak ne ide…” és társaik. De az igazság az, hogy egyszer élünk és ezt az egy életet kellene jól kihasználni.
Tekintettel tehát arra, hogy nem vagyunk halhatatlanok, érdemes megnézni, hogyan toljuk ki a lehető legjobban az itt töltött időt. Pontosabban hogyan teremtsük meg a feltételeit annak, hogy az öregedéssel járó szellemi és fizikai hanyatlás folyamata picit lassabb legyen. Mert ez elkerülhetetlen és az is igaz sajnos, hogy minden ellenkező és eléggé félrevezető híresztelés ellenére bizony meglehetősen kellemetlen is.
Tehát az úgynevezett „jól öregedés” nem azt jelenti, hogy megúszod a hanyatlást, hanem legfeljebb azt, hogy lassítod ezt a folyamatot egy icipicit. Miért jó ez? Mert ugye lehet ezer százalékon lobogva élni, önpusztító szenvedéllyel, ami garantáltan korai halálhoz vezet, de most nem az ilyen elvetemült zsenijelöltekről beszélek. Az egészséges, átlagos lelkületű embernek azért jó ez, mert jobb életminőséggel egész egyszerűen tovább élhet. Sokáig az az ember akar élni, aki egészséges és boldog, különben csak várja, hogy a szenvedésnek végre vége legyen. Összeszedtem pár gondoltatot és talán segítséget ahhoz, hogy hogyan is közelítsük ezt a kérdést.
- Nem késő elkezdeni a dolgokat – én azt vallom, hogy soha nem késő semmit sem elkezdeni. Ha valaki nem sportolt egész életében, nem étkezett megfelelően, nem élt tudatosan úgy általában, arról sem szabad lemondani. Illetve annak sem szabadna lemondóan legyinteni, hogy mostmár úgyis mindegy, csak pár év van hátra. Mert ki tudja, hátha peche van és az a pár év az pár évtized lesz siralmas fizikai, szellemi állapotban.
- Nem késő újrakezdeni a dolgokat – hiába fáradtunk bele az állandó újrakezdésbe, nem jó a genetikánk, sokszor kudarcot vallottunk, nem nagyon jött be semmi, pedig próbáltuk, akkor sem szabad feladni. Gyakran fordul elő, hogy csak egy késői életszakaszban jövünk rá (valójában érzünk rá), hogy mi is igazán jó nekünk, és ehhez bizony azokat a korábbi, kudarcos köröket meg kellett, hogy fussuk.
- Ne hasonlítgassuk magunkat máshoz – amire rájöttem, hogy a kulcs az, hogy ne hasonlítgassuk a fejlődésünket, hanyatlásunkat, tüneteinket, érzéseinket és úgy általában magunkat máshoz. Ami beválik az egyik embernek, az lehet, hogy a másiknak csak frusztrációt okoz és mégha mondjuk az illető izomtömege nőtt is, olyan negatív lelki hatások érhetik az abból adódó stressztől, hogy „nem elég jó”, hogy összességében inkább ront a helyzetén. Érdemes tájékozódni a különféle életmód javító lehetőségekről, olvasni könyveket, cikkeket, nézni videókat, konzultálni szakemberekkel, de nem érdemes mindent kritika nélkül elfogadni, követni, készpénznek venni. Ne feledjük: mindenki mást megkérdőjelezhetünk, a saját bölcsességünkre viszont általában érdemes hallgatni.
- Törekedjünk az egyensúlyra minden téren – a szélsőségek nem lassítják az öregedést. Nem ilyenkor kell beleugrani a legdurvább diétába, átszabatni magunkat sebészetileg (örüljünk, ha a szokásos kontrollokon kívül nem kell orvost látnunk), aránytalan erőfeszítéssel járó kihívásokat keresnünk, mert a regenerálódás sokkal lassabb, vagy akár lehetetlen. Az alapos befelé figyelés és tudatosság viszont megsúghatja, mi is kell igazán ennek az egyensúlynak a fenntartásához. Miféle ételek, milyen mozgásforma, milyen emberi kapcsolatok, milyen szellemi gyakorlatok. Az egyensúly fenntartása viszont nem könnyű, a megszerzett egyensúlyi állapot hamar kibillenhet valamilyen irányba, akár hormonálisan, akár érzelmileg, lelkileg. Ez teljesen természetes és pánikra semmi ok! Nem attól vagyunk „kis buddhák”, hogy állandóan egyensúlyban vagyunk, hanem hogy megvannak a jól bevált eszközeink arra, hogy újra megteremtsük ezt az állapotot és használjuk is ezeket.
Fotó: Anna Shvets/Pexels
