A perimenopauza, menopauza időszakában, de még utána is eláraszthatnak bennünket a kellemetlenebbnél kellemetlenebb tünetek, amelyek a hormonális átalakulás velejárói. Jómagam is benne vagyok a perimenopauza, de talán mostmár a menopauza időszakában, és ezt a blogot is jórészt azzal a céllal kezdtem el, hogy figyelemmel kísérjem, hogy is alakul ez az egész változás bennem, mi mindenen megyek keresztül.
Ez a fajta tudatos odafigyelés nekem általában segít átlendülni a nehéz időszakokon, valahogy sokkal könnyebben veszem az akadályokat, ha rendszeresen elemzem, amit átélek és nem dugom a fejem a homokba. Tehát most sorra vettem, mit is tettem eddig – az utóbbi két, ilyen módon tudatosabb perimenopauzás év alatt -, ami segített csökkenteni a kellemetlen tüneteket. Íme a három legfontosabb dolog:
Étrendkiegészítők:
Szedek gyógyszereket és étrendkiegészítőket, amik egyes korral (is) járó betegségek, tünetek gyógyításában elengedhetetlen szerepet játszanak – Igen, nem vagyok gyógyszerellenes, és már most kijelentem, hogy ha kell, majd hormonterápiát is igénybe fogok venni. Szóval elmentem orvoshoz, hogy mondja meg, hol tartok a folyamatban, mi vár rám – pontosabban felkerestem egy endokrinológust is a nőgyógyászom mellett, aki kiegészítette és némileg árnyalta azt a képet, amit a nőgyógyászom elmondott. Fontos volt megtudni, hogy kialakult egy enyhébb inzulinrezisztenciám, hogy a pajzsmirigy hormonjaim most többé-kevésbé rendben vannak, pedig van egy szubakut pajzsmirigy gyulladásom a második szülésem óta, ami időről-időre fellobban. Ugyancsak nyilvánvaló lett, hogy komoly D-vitamin hiányom van és persze a nemi hormonjaim is kezdeti változókori értékeket mutatnak. Ezek eredményeként elkezdtem szedni egy minimális dózis metformint, ami növeli a sejtek inzulinérzékenységét, így csökkenti az IR-t megfelelő diéta és mozgás mellett. A pajzsmirigyemre szelént szedek és mostmár szerintem állandóan fogok megfelelő adag D-vitamint is szedni. A hőhullámaim, hangulatingadozásaim, fáradékonyságom enyhítésére az endokrinológus javaslatára szedek egy öt gyógynövényből álló fitoösztrogént, ami már egy hét után enyhítette ezeket a tüneteket. Szedek kollagén és hyaluronsav tartalmú tablettát is, amitől tényleg olajozottabban működnek az ízületeim és nem romlott jelentősen sem a bőröm, sem a hajam, sem a körmöm minősége.
Sport:
Sportolok – Kijelenthetem, hogy ha esik, ha fúj, eljutottam oda, hogy valamit rendszeresen mozgok. Ez persze nem volt egyszerű, nálam ez nem az a kategória, ami „csak” elhatározás kérdése. Nagyjából egy teljes életen át sikerült magamat valamiképpen felmenteni az aktuális, kipróbálásra szánt testmozgás alól, meggyőzni magam arról, hogy valamilyen sport miért is nem nekem való. Esküszöm több időd elfecséreltem ezekre a kibúvókra, mintha csakúgy lezavartam volna 10 guggolást, egy(!) percig kitartottam volna egy plankot, vagy lementem volna egy körre futni. Most sem vagyok még az a kifejezett sportslady, de soha ne mondd, hogy soha… Minden esetre, az, hogy nincsenek hőhullámaim, hogy nem hízom, sőt, elkezdtem fogyni, részben annak tudom be, hogy rendszeresen mozgok. Nem esküszöm egyenlőre (továbbra sem?) semmire, inkább csak példaként írom, hogy jelenleg futok, súlyzós erősítéseket végzek és stretchingelek változó arányban és intenzitással, de rendszeresen. A hangsúly – rájöttem végre – a rendszerességen van, az eredmény (jó közérzet, változó alak, fittség) szempontjából az, hogy mekkora súlyt emelgetsz, vagy hány órát töltesz a futópadon/futópályán másodlagos. Lényeg, hogy csináld.
Változókor-barát étrend:
Figyelek arra, hogy mit eszem – Ez persze nyilvánvaló, ha valaki egész életében tudatosan étkezett, vagy követett egy bizonyos diétát egészségügyi vagy esztétikai okokból. De én nem így voltam ezzel és ez meg is látszott, amikor beütött a klimaxszal a makacs, mozdulni képtelen kilók időszaka. A zsír csakúgy rakódott mindenhová, olyan helyekre is, ahol addig nem volt, ahol pedig igen, ott teljesen elszabadult a mennyiségük. A lassú anyagcserém még lassabb lett, és az inzulinrezisztenciám sem segített megállítani a folyamatot. Bánatosan, egyre nagyobb aggodalommal néztem a testtömeg indexem, a derék-csipő arányomat és a hasonló online fellelhető mérőszámokat, és a tükörben is már egy nénit láttam óriási mellekkel és nagy hassal.
Fenntartható diétát kerestem, ami tartalmazza mindazt, ami egy korombeli nőnek kell. Kipróbáltam mindenfélét, összehasonlítottam az eredményeket (és azok hiányát), figyeltem a közérzetemet és azt is mérlegeltem, hogy vajon képes lennék-e az adott étrendet sokáig fenntartani. Most a vegán diétát tesztelem (tetszik és tudok azonosulni az életmóddal is), már három hete teljes értékű, növényi alapú táplálkozást folytatok. Egyenlőre nagyon tetszik és érzem a testemre gyakorolt hatást is gyorsabban és egyértelműbben, mint a korábbi diétáknál: energikusabb vagyok, eddig soha nem látott mértékben fogytam időarányosan (- 3 kg), sokkal szebb a bőröm és szinte soha nem vagyok éhes. Meglátjuk, hogy kitartok-e emellett ebben a formában. Ha idővel bármi hiányérzetem lesz, vagy konkrét hiányom, akkor lehet, hogy a jelenlegi diéta kiegészül majd valamivel. A lényeg, hogy figyelni kell a testünk visszajelzéseit, minden akkor és addig egészséges, amíg jól érezzük magunkat a bőrünkben.
Ti mit tesztek a perimenopauzával járó tüntetek enyhítése érdekében?
Nagyon tetszik az írásod, főleg azért, mert tudok vele azonosulni. Én is a tudatos odafigyelésre esküszöm, már előre felkészültem a várható dolgokra, így elkerültem (eddig legalábbis)a hízást, megszüntettem a kezdődő hőhullámokat (nekem szójatartalmú táp. kiegészítő vált be). Most fitoösztrogén tartalmú kencéket használok a hajamra, arcbőrömre, remélem, pozitívan befolyásolják az öregedés hatásait… A térdizületeimet érzem mostanában, ezért testépítő-boltban kapható izületvédőt szedek egy ideje, egyelőre nem érzem a hatását sajnos. A sport és a tudatos táplálkozás nálam is jelen van. Engem is érdekelne mások véleménye, tapasztalata, sajnálom, hogy nincs több hozzászólás.
Jaj, nagyon örülök, hogy leírtad, Te miket csinálsz, mit használsz (térdízületvédőre egyébként lehet, hogy nekem is szükségem lesz egyszer, majd írd meg kérlek, mi az, ami beválik…). A legnagyobb dilemmát egyébként úgy tudom az okozza a nőknél, hogy használjanak-e hormonpótlást, vagy sem. Én nem használok, de tényleg jó lenne hallani mások véleményét. Sok a félelem és a félreértés valószínűleg e téren is…Köszönöm Zsóka, hogy Te bekapcsolódsz ebbe a tapasztalatcserébe, nagyon hasznos!
Helló lányok. Kétszer annyi sport, fele annyi evés. Ez az első, és keresni kell azt a mozgásfélét, amiben az ember örömét leli. Sok zöldség, minőségi hús, rostok, néha egy süti a boldogság miatt. No cigi, no pia, de vörösbor kell. És mindezek mellett 7 éve kínoz, rosszul alszom, de nem akarok szedni semmit. A pozitív életigenlés nagyon fontos, én ebben hiszek, és elviselem. Utálom és unom is, de jót tudok nevetni saját magamon is.
Ez szuperul hangzik! A humorérzék engem is sok mindenen átlendít, és az életigenlő szemlélet is…Sör az még belefér vörösbor helyett szerintetek? 🙂