Változtatni nem is olyan nehéz, mint gondoljuk

Nektek van olyan rossz szokásotok, amiről le kellene mondanotok és készen is álltok rá, hogy lemondjatok róla? Gyakran hallani a középkorú, idősebb generációtól, hogy nekik „már úgyis mindegy”, „nem lesz jobb”, „valamibe bele kell dögleni”, „majd a fiatalok…”.

Legalábbis én eléggé ebben nőttem fel. Belőlem részben az idősebbek részéről tapasztalt rezignált negativitás váltott ki olyan ellenállást, hogy akár még most, így 50 fölött is képes legyek elfogadni a változtatások szükségességét és képes legyek változtatni is, ha kell. Vagy esetleg az is közrejátszhatott, hogy akkoriban pár nagyon bölcs barátom rendre azt ismételgette, hogy „ha 30 éves korodig nem állsz be a sorba, akkor már nem fogsz…”. Ez nem tudtam pontosan mit jelent, de elég fenyegetőnek hangzott ahhoz, hogy ne akarjak „beállni a sorba” és amikor úgy tűnt – mert mondták – ez mégis megtörtént, akkor nagyon pocsékul éreztem magam.

A fiatalkori mintán túl persze sok esetben a kényszer, egy betegség, egy elrettentő példa vitt rá valójában arra, hogy változtassak egy-egy szokásomon, sőt, az életemen.

Mindig jó, ha tudunk változtatni, és tudjuk, hogy ebben a korban ez különösen fontos, mégis azt gondoljuk, hogy a változtatás sokkal nehezebb, mint fiatalon. Összegyűjtöttem azonban néhány ütős érvet, ami viszont éppen azt támasztja alá, hogy nem is annyira nehéz ez, és remélhetőleg elűzi a beletörődés kényelmes állapotát és ha kell, segít a tettek mezejére lépni:

  1. Érettebbek vagyunk, többet láttunk, hallottunk, nagyobb az élettapasztalatunk. Ezért jobban  ismerjük magunkat és tudjuk mi a jó nekünk. Nem változtatunk csak azért, mert mondják, vagy mert unatkozunk, vagy mert mások is azt csinálják, ezért a változtatás megalapozott és vélhetően nagyobb sikerrel kecsegtet.
  2. Tudjuk, hogy az alkalmazkodóképesség, elfogadás és a rugalmasság csodákra képes, de vagyunk annyira éberek, hogy nem keverjük ezt össze a lustasággal, a beletörődéssel vagy a kihívásoktól történő meghátrálással. Ezért, ha az utóbbiakon kapjuk magunkat, akkor nagyobb nyomást érzünk a cselekvésre.
  3. Mivel a körülményeink és a testünk amúgy is jelentős változásokon megy keresztül – lásd gyermekek kirepülnek, 60-as éveinkben eljön a nyugdíjkor, átéljük a menopauzát stb. – ha kellően fel vagyunk készülve ezekre az akaratunktól független változásokra, akkor az, hogy tudatos változtatásokkal egészítsük ki, tegyük könnyebbé, vagy izgalmasabbá ezt a korszakot, csak a döntésünkön múlik.
  4. Életünk második felében még ha nem is feltétlenül igaz, mégis azt érezzük, hogy már nincs sok hátra, hogy megéljük, megvalósítsuk, ami addig elmaradt. Sokszor nagyobb szabadságot is érzünk ehhez, így az idő szorításának hatására könnyebben belevágunk a változtatásba, megvalósíthatjuk álmainkat.
  5. Saját magunk vagyunk a tét: nem mások akaratának engedelmeskedve, elvárásoknak megfelelve cselekszünk, hanem, hogy saját életünket – a magunk módján – jobbá tegyük, így jóval lelkesebbek is vagyunk.
  6. Megengedhetjük azt a luxust ugyanakkor, hogy mások életére is jobban figyeljünk, a fiatalabb generációk életének jobbá tételét is szem előtt tartsuk, sőt segítsük, támogassuk. Elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy belássuk, az önzésünket félre kell tenni és magunknak is változtatni kell bizonyos rossz szokásainkon ahhoz, hogy a jövő generációinak élhetőbb élete legyen.
  7. Végül pedig a hála, és az elégedettség, amit a sikeres változtatás eredményeinek megtapasztalása hoz, mindennél erősebb érzés tud lenni, hiszen már tudjuk, az életben semmit sem adnak ingyen, tehát nyilván mi is kellően megdolgoztunk azért, amit elértünk és így kijár a vállveregetés.

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *