Gondoskodni önmagunkról nem jutalom, de nem is természetes

Mi nők, sokszor úgy érezzük, hogy ha kicsit saját magunk felé fordulunk, akkor elvesszük mástól az időt. Nekem legalábbis – hiába igyekszem egyre tudatosabban kezelni a saját magamra fordított időt – majdnem mindig van egy kis lelkiismeret furdalásom. Pontosan nem is tudom, hogy miért, mit kellene ahelyett tennem, amit éppen „bűnös módon” teszek, de a tény, hogy nem éppen valakinek az azonnali igényét elégítem ki, vagy akár nem általánosságban teszek valami hasznosat és jót, már elbizonytalanít a tettem létjogosultságát illetően. Tegye fel a kezét, aki nem érez ugyanígy legalább néha-néha.

Van valami megfoghatatlan bűntudatom, amikor úgymond csak saját magammal foglalkozom. Először ez nagyon idegesített, hogy nem tudom magam elengedni, élvezni, amit épp csinálok. Aztán lassacskán megszoktam, hogy igenis rendszeressé teszem az énidőt, és bűntudat ide vagy oda átadom magam a pillanatnak. Rájöttem, hogy ha nem görcsölök azon, hogy miért is van lelkiismeret furdalásom, nem elemzem agyon a vélt vagy valós okokat, akkor ez a bűntudat tud nagyon is inspiráló lenni.

A kitartásomnak köszönhetően a bűntudattól való állandó szabadulni akarás dühét szép lassan felváltotta az elfogadás (hiszen az ott van, akkor is, ha el akarom hessegetni, akkor is, ha úgy vélem, megtaláltam a választ a miértekre) és elkezdett nekem dolgozni. Az öröm, amit ezek az órák nyújtanak, attól tud igazán kiteljesedni, hogy ezek egyúttal izgalmasak, bizalmasak, az enyémek. Ráébredtem arra is, hogy nagyon fontos, hogy ha magunkkal foglalkozunk, akkor azt ne fogjuk fel valamiféle jutalomként. Mert ha jutalomként értékeljük az énidőt, akkor ez még inkább feladattá degradálja az énidőn kívüli időt, amit amúgy lazán, természetesen, örömmel is tölthetünk – mások szolgálatában.

Hiába hangoztatjuk hát, hogy ez nekünk jár…valóban átélni ezt nagyon nehéz. Ezért első lépésként fontos, hogy elfogadjuk a bűntudat adta korlátokat, felfedezzük az énidő kínálta izgalmat és emeljük azt méltó helyre az életünkben anélkül, hogy az azon kívüli időt feladatként, vagy nyűgként fognánk fel.

Most jöjjön pár példa arra, hogy én milyen tevékenységekkel töltöm az énidőt, hogyan gondoskodom saját magamról:

  • Amikor csak tehetem, kimegyek az utcára fotózni. Sétálgatok, gyakran céltalanul, figyelem az embereket, az utca kisebb-nagyobb részleteit és ami megragadja a figyelmemet, azt lekapom. Nem érzem feladatnak, nem siettet semmi és senki. Egyfajta meditáció ez és nagyon kikapcsol.
  • Írás, tervezés és más formái a kreatív önkifejezésnek. Jó és inspiráló látni az eredményét annak, amit egy-egy ilyen alkotással töltött órának szánok. Tudom, nem annyira l’art pour l’art, mert igenis van eredmény, teljesítmény, de ezekkel többnyire semmi célom nincs.
  • Kommunikáció a belső/felső énemmel. Most ne menjünk bele abba, hogy ezt hogy csinálom, több évtizedes gyakorlás eredménye ez a kommunikációs képesség, sok-sok plusz energiát és néha teljesen váratlan válaszokat, fordulatokat hoz az életembe. Csend és nyugalom kell hozzá, befelé figyelés és nyitottság.
  • Sport, mozgás, súlyzós edzések. Na igen, ide is eljutottam: már nemcsak kényszer, az egészségmegőrzés eszköze a mozgás, hanem ki is kapcsol. Hiányzik, ha nincs, minden akadály és ambivalens tapasztalat ellenére fontos része az életemnek. Prioritás.

Ti hogyan gondoskodtok magatokról?

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük