Sosem voltam nádszálvékony, de vaskos sem igazán. Nem vagyok sportos alkat, inkább lágy, nőies. Mindig képes voltam különösebb diéták nélkül tartani egy elfogadható, normál BMI-s tömeget. Amit terhesség alatt felszedtem, az is magától visszament némi stresszes időszaknak köszönhetően. Sokáig dohányoztam sajnos, és amikor leszoktam, akkor feljött rám öt kiló plusz, ami maradt is (de nagyon megérte, mert cserébe kaptam levegőt és megszűntek a gyomorpanaszaim). Szóval nem állítom, hogy nem bosszankodtam párszor, amikor nem tudtam válogatás nélkül bármit felvenni, de ez inkább volt köszönhető a nagy melleimnek és a visszafogott stílusomnak, mint a túlsúlynak.
Egy pár éve viszont kifejezetten zavar, hogy nem akarnak lemenni a fel-felszaladó pluszkilók, dacára a diétának és a tornának, no meg a sok gyaloglásnak, amit imádok. Tudom, hogy a hízás a korral is jár, de vajon mi a magyarázat arra, hogy csak az elmúlt évben öt kiló jött fel rám, amit csak kínkeservvel tudok/próbálok szinten tartani, az pedig hogy leadjam, egyenlőre elérhetetlen célnak tűnik.
Egyre jobban érzem, hogy az ízületeim nem bírják, a csontozatom nem erre lett kitalálva, a séta sem esik olyan jól, mint azelőtt, fáradok és egyre kevesebb kedvem van megmozdulni. Nyilván ez utóbbihoz hozzájárul a sikerélmény hiánya is. Az egyre jobban eluralkodni látszó túlsúly mellett ráadásul azzal is szembe kell néznem, hogy változik az alakom, nadrágteszttel kimutatva: amit tavaly össze tudtam gombolni a hasamon, azt ma már nem, igaz, a nadrág még valahogy feljön rám. Vagyis nő a hasam, tűnik el lassan a derekam, nő a mellem (a fenekem viszont szerencsére még nem lett laposabb?). Összefoglalva hát: komplex, sokmindenre kiható, súlyos problémával állunk szemben.
Mi is történik hát velünk és a súlyunkkal a változókorban, miért hízunk?
- A változókorra jellemző hormonális változások (főleg az ösztrogénszint csökkenése) nem feltétlenül vezetnek általános elhízáshoz menopauza alatt, inkább a hasi zsírszövet növekedéséért tehetők felelőssé. Az ösztrogén hormon csökkenése csökkenti a zsírszövetben található lipoprotein lipáz aktivitását (enzim, amely a vérzsírokat bontja), ami megváltoztatja a zsírszövetek anyagcseréjét, – így az addig felhalmozott zsírtömeg is megváltozik/átalakul az egyes testtájakon, – illetve növeli a zsigeri zsír arányát. Ez utóbbi pedig sajnos megnöveli bizonyos betegségek kialakulásának, mint például a szívbetegségeknek, a 2-es típusú cukorbetegségnek, kockázatát.
- A hízás általában az öregedés, az életmód és a genetikai adottságok eredménye. A korral csökken az izomállomány, így csökken a bevitt kalória elégetésének intenzitása is. Ha tehát ugyanannyi kalóriát viszünk be idősebb korunkban, mint korábban és nem változtatunk az életmódunkon, akkor a zsírszövetek halmozódása beindul.
- Fontos a genetika is: ha szüleink pocakos nagypapákká és duci nagymamákká váltak, akkor nagy eséllyel nekünk is meggyűlik a bajunk a plusz kilókkal.
- Sokminden változhat az életünkben ezekben az években: megváltozott életkörülmények (munkahely változás, nyugdíjazás, gyerekek kirepülése a családi fészekből, halálesetek az idősebb rokonok körében, válás stb.), megváltozott fizikai állapot (hízás, megváltozott alak, álmatlanság, hőhullámok, rosszkedv, hangulatingadozások stb.). Mindennek a következményeként többet stresszelhetünk, idegeskedhetünk. A több stresszel együttjár a „stresszhormon”, a kortizolszint emelkedése is, ami tartósan magas szint mellett kedvezőtlenül befolyásolja az anyagcserefolyamatokat is, így hozzájárul a zsírfelhalmozódáshoz.
- Normális esetben a kortizolszint éjszakára lecsökken, hogy nyugodtan tudjunk aludni. Ha magas marad ez a szint éjjel is, akkor nem, vagy nagyon nyugtalanul alszunk és gyakran felébredünk. Az alváshiány pedig megnöveli az éhségérzetért felelős grelin hormon szintjét. A kevés alvás a jóllakottságot jelző leptin szintjét is csökkenti. Éjszaka a leptin szintje megemelkedik, és alvás közben azt jelzi a szervezetünknek, hogy nem kell ennie. Napközben viszont ez a szint csökken, amikor az energiához táplálékra van szükségünk. Eleget aludni tehát nagyon fontos, hogy csökkentsük az elhízás esélyét.
Mindemellett a változókorban egyéb lappangó betegségek is erőre kaphatnak, vagy legalábbis hatásuk összeadódhat a fenti kiváltó okokkal. Nekem például van egy enyhe inzulinrezisztenciám, amit a legutóbbi vizsgálat erősített meg. Még nem vészes, de az orvos szerint simán hozzájárulhat a zsír makacs ragaszkodásához.
Emellett pajzsmirigybeteg is vagyok, mintegy 18 éve kezdődött második gyermekem születése után szubakut pajzsmirigy gyulladással, amit ugyan kezeltek, de a pajzsmirigyem azóta sem a régi és időről-időre található benne göb, vagy csak simán lezajlik egy kisebb gyulladás, amiről nem is tudok. Mindezek miatt a pajzsmirigyem igencsak küszködik, hogy a megfelelő mennyiségű hormonnal lássa el a szervezetem, tehát sokszor kissé alulműködik. És még egy nagyon enyhe alulműködés is viszonylag jelentősen megnehezítheti a fogyást.
Szóval a kérdés, hogy miért is hízunk, egyszerű, de a válasz viszont, amint látszik, elég összetett.
Ettől persze nem lettem nyugodtabb, ám annál buzgóbban keresem a megoldást úgy a megfelelő étrend kialakításában, mint a hatékony mozgásforma kiválasztásában, a gondolkodásmódom megváltoztatásában, életmódbeli változásokban, gyógyszeres kezelésben ha kell és persze valamilyen szintig bízom az elfogadás erejében is.
